Hatékony weboldal kisválalkozóknak is elérhetõ áron.
Elhanyagolt weboldalak

Még mindig sokszor lehet olyan weboldalba ütközni, amelyrõl az elsõ pillanatban kiderül, hogy elhanyagolt és a gazdája már jó ideje nem törõdik vele.

Az ilyen oldalak lehetnek jók és érdekesek is, de például egy szolgáltató esetében megkérdõjelezheti az aktualitást és pontosságot.
Vegyük például azt, hogy az utóbbi idõben sokan elkezdtek blogokat írni, majd ezt a tevékenységüket nem csak az erre született ingyenes blogoldalakon, hanem a saját weboldaluk részeként is folytatták egy ideig, majd ahogy fogyott a lendületük és a lelkesedésük egyre kevesebbszer került sor egy-egy bejegyzésre.
Ez nem is lenne tragédia, viszont figyelembe kell vennünk pár dolgot.
- Amíg rendszeresen írunk a blogunkba, addig azt jó esetben rendszeresen figyelemmel is követik olvasóink, majd ahogy el-el maradunk írásainkkal úgy a látogatók megunják az oldalunk látogatását és a végén el is feledkeznek róla.
(Erre találták ki a blogértesítõket, de azzal gondolom mindenki tisztában van, hogy erre sem iratkozik fel mindenki.)
- A blogbejegyzéseknél általában ott szerepel a bejegyzés idõpontja is. Ezzel bukhatunk le, hogy mikor volt az utolsó aktivitásunk. (Nem véletlen nem szerepel az én blogbejegyzéseimnél sem dátum. Szerintem nem a dátum a lényeg, hanem a tartalom. :) )
Ezek voltak a blogokkal kapcsolatos részek, de ennél sokkal nagyobb leégés a látogatóink elõtt, ha a honlapunkon például egy több éves árajánlat szerepel. Bár több évesnek sem kell lennie ahhoz, hogy elveszítse aktualitását.
Sokan még azt is elhelyezik weboldalukon, hogy mikor frissítették utoljára. Nagyon ciki tud lenni! Én az olyan weboldalakon egybõl túllépek, amelyeken egy ilyet találok: „Utolsó frissítés 2007. 10. 20."
Elképzelhetõ, hogy a vállalkozás még mindig mûködik és az oldalon található információk is aktuálisak még, de mégsem hiteles már a mai világban egy ilyen megjegyzés.

Egy weboldalt elhanyagolni persze nem csak ilyen értelemben lehet. Folyamatosan karban kell tartani és a kornak megfelelõen alakítani azt, hogy mindig felhasználó barát legyen. Ezzel együtt, folyamatosan követve a keresõ robotok fejlõdését, optimalizálni kell a honlapot, hogy mindig a lehetõ legjobb eredményt érje el a keresõkben.
A honlapmenedzser szolgáltatásai között nem véletlen szerepelnek olyan csomagok is, amelyek kifejezetten ezekre a célokra lettek kialakítva.

Hasznosnak tallta a cikket? Igen | Nem

Ossza meg vlemnyt
Neve:

E-mail cme:
Weboldala:
Tárgy:
Vélemény:
A hét melyik napja van?
Gasztrostúdió.hu
Gasztrostúdió.hu

Magyarországon.hu
Magyarországon.hu

Õsipince.hu
Ősipince.hu

Vállalkozói.eu
Vállalkozói.eu